Balatonfüred

Balatonfüred

Autóbérlés Balatonfüred (házhoz szállítjuk Önnek a bérautót).

 

A Balatoni Riviéra enyhén lejtős, széles, napsütötte platójára épült, északon völgyekkel tagolt 300 m magas hegyek védik a hideg szelektől.

A patinás üdülőhely érdekes módon eredetileg nem a Balatonnak köszönheti rangját, hanem a tó partján fakadó szénsavas forrásoknak. A vizet
ivókúrákra, az 1730-as évektől kezdve pedig fürdőzésre is használták. 

A víz gyógyerejét a Szívkórházban ma is alkalmazzák szív- és érrendszeri betegségek kezelésére. A fürdő fénykorát a reformkor idején élte. Sorra megfordultak itt az ország nagyjai, 1831-ben még színház is épült, 1846-ban itt bocsátották vízre a Balaton első gőzhajóját, a Kisfaludyt

A Gyógy tér közepén álló Kossuth-forrás fölé 1853-ban került a ma látható kútház. A füredi Panteon emléktábláival a város azoknak az íróknak, művészeknek, tudósoknak állít emléket, akik a fürdőhely életében jelentős szerepet játszottak.

A páratlan szépségű, platánokkal végigültetett Tagore sétányt 1863-ban, a Sió-csatorna átadását követően építették. A sétányt a kiállított képzőművészeti alkotások valóságos szoborparkká avatják. A település jellegzetes épülete az 1864-ben átadott, klasszicista stílusú Kerektemplom.

Hagyományos rendezvények Balatonfüreden 
Visszatérő rendezvényeink közül kiemelkedik az Első Hajó fogadása, mely a hajózási szezon kezdetének jelképes mozzanata. 1935 óta minden májusban megrendezzük a Balatonfüredi Évadnyitó Vitorlabontó Ünnepséget, mely az elmúlt évtizedben a vitorlásévad kezdete mellett a balatoni idegenforgalmi szezon nyitányának szimbólumává vált. 

Balatonfüred legrangosabb eseménye a 182 éves múltra visszatekintő Anna-bál, melyet minden év júliusában az Anna-naphoz legközelebb eső hétvégén rendezünk meg. Az ország egyik legrégebbi bálja – nem csak Balatonfüred, hanem egész hazánk ékessége is. A bál csúcspontja a bálkirálynő és udvarhölgyeinek megválasztása, akik másnap hintón kocsikázva vonulnak végig a városon. 

1994 óta rendezi meg a Magyar Marathon Klub az öbölátúszó versenyt, melyet Wesselényi Miklós, az első Tihany-Balatonfüred táv átúszójának emlékére indítottak útjára a szervezők. A táv, melyet a versenyzőknek teljesíteni kell, 3,6 km.

A szőlész-borász szakma méltó ünnepe az immáron hagyományosBalatonfüredi Borhetek. A borosgazdák a Tagore sétányon felállított hangulatos borsátraikban augusztus közepétől, két héten át várják a vendégeket. Minden este nívós hazai és külföldi népművészeti együttesek lépnek fel a Kisfaludy Színpadon, augusztus 20-án pedig egész napos, tűzijátékkal tarkított program várja az érdeklődőket.

A szüreti mulatságok hagyományait felelevenítve tartjuk minden szeptemberben a Szüreti Felvonulást. 

A híres olasz költő, Salvatore Quasimodo tiszteletére rendezzük meg a költő nevét viselő Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót. A költő 1961-ben járt Balatonfüreden, és Rabindranath Tagorehoz hasonlóan a városban nyert gyógyulást. A költőverseny mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A díjkiosztó gálán komolyzenei hangversenyek és neves színészek előadásai gazdagítják a műsort.

A város környékén szép kirándulások tehetők a Koloska-völgybe, a Koloska forráshoz, vagy az egyedülálló Lóczy barlanghoz. A barlangtól mindenképpen érdemes felsétálni a Jókai kilátóhoz és megcsodálni a csodálatos panorámát.

 

 

Balatoncar Autókölcsönző

Szolgáltatásaink: Autókölcsönzés Balaton és vonzáskörzetében, autókölcsönzés magán személynek, autóbérlés cégeknek – flottamenedzselés, tartós bérlet, sofőrszolgálat, ki- és beszállítás.Autóbérlés – speciális felszerelések: GPS navigációs készülék, gyerekülés, tetőcsomagtartó, hólánc.